Kútvölgyi Emese

Kútvölgyi Emese
HÉTFŐ
BODYART
Lassan 25 éve annak, hogy részt vettem az első jóga órámon. Idővel a jóga elmaradt, majd 2008 végén ismét újra rám talált, Iyengart kezdtem gyakorolni, 2016-ban pedig beiratkoztam a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola vaisnava jógamester szakára, ahol 2019-ben szereztem oklevelet. 2020-ban bodyART tréneri képesítésre is szert tettem.
Számomra a BODYART szerelem - na nem első látásra, mert az első órákon az összes bűnömet megbántam… De kitartottam, mert csodákat művel ez a mozgásforma: testileg és mentálisan is felfrissít minden egyes alkalommal. Ezt a felszabadító érzést szeretném átadni a gyakorlóimnak.
Maga a BODYART egy összetett mozgásrendszer: főként a jógából, a gyógytornából, a japán Do In-ból meríti gyakorlatait, melyek végzése során a hangsúly a test egészén van, nem az egyes izomcsoportokon. Ez a mozgásforma a test, a lélek és a szellem hármasságának harmóniájára törekszik, ezért azoknak ajánljuk, akik mentálisan is kiegyensúlyozottabbnak szeretnék érezni magukat.