Barion Pixel

Katona Emese

Katona Emese

Katona Emese

Szerda, csütörtök, péntek

Sunrise Vinyasa Yoga, Tradícionális hatha, Yin Jóga
 

Több, mint tíz évvel ezelőtt mentem el életem első hatha jóga órájára, és rögtön megfogott a hangulata, pedig akkor még a lábujjaimat sem értem el :)
Mégis annyira tetszett, hogy onnantól kezdve folyamatosan gyakoroltam, és hamar meg is tapasztaltam a pozitív hatásait: többek között elmúlt hátfájásom és a migrénem is. Aztán persze rájöttem, hogy az ászanák valójában csak a kaput jelentik egy sokkal komplexebb és átfogóbb rendszerhez, ami valójában a jóga.
A lelkesedésem azóta sem csökkent, és kipróbáltam több irányzatot is. Jelenleg hatha, vinyasa flow és astanga jógát gyakorlok. 2016-ban pedig elvégeztem egy 200 órás hatha jóga oktatóképzést, hogy tovább tudjak adni mindabból a sok jóból, amiből a jóga segítségével magam is részesültem.
Bármelyik órámra szeretettel várlak teljesen kezdőként is. Nem számít, hogy mennyire vagy hajlékony vagy erős, a jótékony hatások és a fejlődés bárkinek elérhetőek.