Barion Pixel

House rule

House rule

A Házirend meghatározza azokat az alapvető szabályokat, amelyek a stúdió biztonságos, rendeltetésszerű üzemeltetéséhez, állagának megőrzéséhez, színvonalas működéséhez szükségesek. Továbbá, előírja azokat a viselkedési elvárásokat, melyek minden gyakorló zavartalan gyakorlását szolgálják. A Lightmotiv Jógastúdió Házirendjében foglaltak a stúdióban tartózkodó, illetve az órákon résztvevő minden vendégre kötelezőek. Az órára való bejelentkezés, valamint az órán való részvétel, a Házirend elfogadását jelenti. A Lightmotiv Jógastúdió Házirendje minden vendég számára szabadon elérhető és megtekinthető a stúdióban.

1. Regisztráció és felelősségvállalás

Első látogatáskor, ki kell töltened egy regisztrációs lapot, amivel elfogadod a Házirendet. A regisztrációs, nyilatkozati lap egyben egy felelősségvállalási nyilatkozat is, ahol személyes adatokat kell megadni. Erre a beazonosíthatóság miatt van szükség. A stúdióban tároljuk papírformában, harmadik félnek semmilyen körülmények között, semmilyen adatot nem adunk ki.

A nyilatkozatban az aláírásoddal elfogadod, hogy

  • az órán saját felelősségedre veszel részt;
  • az esetleges sérülésről, betegségről az oktatót tájékoztatod;
  • az órák alatt az instrukciókat pontosan betartod és követed;
  • a saját szintednek megfelelő órán veszel részt, ha mégis megsérülnél egy órán,akkor az oktatót és a stúdiót semmilyen felelősség nem terheli ezért.

2. Óralátogatás

  • A stúdió minden óra előtt 15-20 perccel nyit.
  • Érkezz időben, hogy legyen elég időd átöltözni és ráhangolódni, illetve ha először vagy nálunk,akkor regisztrálni.
  • Óra kezdésekor bezárjuk az ajtót, így ha késel, sajnos nem tudunk már beengedni.
  • Az öltözőben, recepción, közösségi terekben hagyott értéktárgyaidért sajnos nem tudunk felelősséget vállalni.
  • Ha lehet, foglalkozás előtt 2-3 órával már ne egyél.
  • Kerüld a teremben a hangos beszélgetést, az óra előtti időt inkább csendes ráhangolódással töltsd.Tartsd tiszteletben a társaid nyugalmát!
  • Kényelmes ruhán kívül semmi másra nem lesz szükséged, minden más gyakorláshoz szükséges eszközt biztosítunk. Ha van saját matracod, természetesen nyugodtan használhatod.
  • A stúdió eszközeit rendeltetésüknek megfelelően, saját felelősségre használd.
  • Az órán saját felelősségedre veszel részt. Figyelj magadra, és a tested visszajelzéseire. Mindenki a saját szintjén gyakorol! 

Nagyon jó időtöltést és kikapcsolódást kívánunk! 

Lightmotiv Stúdió